2014. március 9., vasárnap

Február 2-án volt a vizes élőhelyek napja.

A vizes élőhelyek napja a Ramsari Egyezményről hivatott megemlékezni.

Ramsari Egyezmény hivatalos nevén az egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen, mint a vízimadarak élőhelyeiről a természetvédelmi államközi megállapodások legrégebbike. Századunk második felében a vizes területek átalakításának, pusztulásának felgyorsuló üteme eredményezte azt a nemzetközi összefogást, mely e szerződés létrehozásához vezetett. Több mint harminc éves története során az egyik legdinamikusabban fejlődő egyezményként fokozatosan szélesítette ki tevékenységét és a jelenleg 157 aláíró ország, számos nemzetközi partner társadalmi szervezet (BirdLife International, WWF és az IUCN), valamint más egyezményekkel kiépített működő kapcsolatrendszer feljogosítja, hogy a vizes területek, valamint a vízi ökoszisztémák megőrzése érdekében globális szinten lépjen fel. Eredetileg a rohamosan csökkenő vízimadár-állományoknak kívántak a csatlakozó országok védelmet biztosítani. A tapasztalatok azonban hamar rávilágítottak arra a tényre, hogy önmagában az élőhelyek védelme nem elegendő, magát az ökológiai rendszert kell megőrizni, amely képes az ott előforduló fajok eltartására.
Forrás: Magyar Állami Természetvédelemi Hivatal

A ramsari egyezmény, hivatalos nevén Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különös tekintettel a vízimadarak élőhelyeire, az egyik legrégebbi nemzetközi természetvédelmi egyezmény.
Forrás: Wikipedia

A vizes élőhelyek sokféle növény- és állatfajt tartanak fenn, beleértve számos ritka és veszélyeztetett fajt.

A vizes élőhelyek vízminőség javító szerepe is nagy mivel a vizet egy növényi életben és mikroorganizmusokban gazdag környezeten keresztül haladó úton lassan végighaladva nyerik. Ez a folyamat segít fenntartani és javítani a víz minőségét. A vizes élőhelyi rendszerek képesek asszimilálni a fölös mennyiség tápanyagokat, úgy mint a mezőgazdasági vízlevezetőkből származó nitrogént és foszfort, lehetővé teszik, hogy a vízből leülepedjenek a benne levő szedimentek, valamint képesek feldolgozni egyes kémiai és szerves hulladékokat.

Ezek mellett pedig a vizes élőhelyek módosítják az atmoszféra alsó rétegének hőmérsékletét és nedvességtartalmát. Egyes helyeken lényegesen hozzájárulnak a helyi felhő-, és csapadékképződéshez. Még szélesebben, a vizes élőhelyek a gázok, úgy mint szén, nitrogén, oxigén és metán ciklusaiban betöltött szerepe fontossá teszi azokat a Föld atmoszférikus stabilitása szempontjából.

Ezekért és még nagyon sok dologért fontos a vizes élőhelyeknek a védelme!

"Látod milyen szép helyen élünk? Maradjon is így! A Föld arra vár, hogy élvezd!"