2014. április 10., csütörtök

Mosoly Sarok megnyitó!

Március 29-én egy csodálatos tavaszi napon, gazdag előadásokkal, bemutatókkal és kóstolókkal nyitottuk meg legújabb Szabad Terünket, a Mosoly Sarkot Tatán az Eszterházy udvarban.

Hanákné Geng Viola háziasszony, köszöntése után ünnepélyesen megnyitotta a Mosoly Sarkot s gondoskodott róla, hogy mindenki jól érezze magát.

Sebestyén Mária Marcsi Fejlődés című verse után, a környékbeli őstermelők mutatkoztak be, majd egészségmegőrzéssel, egészséges táplálkozással kapcsolatos előadások következtek.

Homor Györgyné Piroska a tavaszi méregtelenítés fontosságáról beszélt, ezután a medvehagyma jótékony hatásairól hallgathattuk meg Nagyné Elekes Réka előadását, aki házilag sütött kenyérrel, és helyben készített medvehagymás - tejfölös kóstolóval kedveskedett.

Megkóstolhattuk Popovics Kinga, vegán ínyenc finomságait, miközben az érdeklődőknek elmesélte vegán kalandjait, illetve elárulta nekünk, hogyan készíthetünk mi is otthon, egyszerűen és gyorsan, hús nélkül gyrostálat.

Erdélyi Kriszta csírák a méregtelenítésben című előadása után megtudtuk, hogy melyik csíra miben segíti a méregtelenítésünket, és felhívta figyelmünket a fokozatosság elvére, amit érdemes betartani.

Ameddig a szülők az előadásokat hallgatták, és a finom falatokat kóstolhatták, a kicsik számára gyermekfoglalkozások és kisállat simogató tette színesebbé a napot.

Zárásként Kelemen Kriszta tibeti hangtáljai hangolták be új Szabad Terünket, és átadtuk magunkat a kellemes meditációnak.

Köszönetünket szeretnénk kifejezni: Homor Györgyné Piroskának, Nagyné Elekes Rékának, Popovics Kingának, Erdélyi Krisztának, Horváth Imrének, Kelemen Krisztának, Juhász Tímeának, Katonáné Tóth Juditnak, Kecskésné Ildikónak, Sebestyén Máriának, Weimer Erzsébetnek, Ignát Olimpiának, Szabó Szonjának, Kozár Bernadettnek, a szomódi Strucckertnek és Sándor Tanya - Biogazdaságnak, a dunaalmási Albert Méhészetnek és minden támogatónkank, akik szívből segítettek megvalósítani e csodálatos napot, és útjára bocsájtani Mosoly Sarkunkat.


Szeretettel várunk mindenkit Mosoly Sarokunkban, ahol gazdag előadásokkal, kézműves kiállításokkal, kézimunka körökkel, baba-mama-nagyi traccspartival illetve kisebb adminisztrációs segítség nyújtással várjuk az ide látogatókat. Térjen be hozzánk csak úgy, egy jó teára vagy egy beszélgetésre.

Mosoly Sarkunk csak Rád vár, mindenki számára nyitva áll!

Nyitvatartásunkról, rendezvényeinkről és előadásainkról, érdeklődjön a Mosoly Sarok oldalán vagy facebook oldalunkon.